Tartalomjegyzék
A spenót zsemlével a spenótfőzelék egy elkészítési módja. A spenótból készült főzelék ugyanis többféleképpen készíthető, sűríthető. Készíthetjük mindenféle sűrítés nélkül, úgy a legkevesebb a kalória tartalma. A lisztes sűrítéssel készült főzelékből egy adag – kb. 30 dkg – 130 kalória, ami szintén nem magas. Ezért is remek kiegészítői a spenótos ételek a fogyókúrás étrendeknek. Mindezeken túl pedig a vitamin – és ásványianyag, valamint rost tartalma pedig magas, mely mind hasznos a szervezet számára.
Spenót zsemlével recept
Hozzávalók:
- 60 dkg friss spenót levél
- 2 dl tej
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 zsemle
- 3 evőkanál liszt
- 5 evőkanál olaj (napraforgó vagy olíva)
- só – ízlés szerint
- bors – ízlés szerint
- szerecsendió – ízlés szerint (elhagyható)
A spenótfőzelék elkészítése zsemlével lépésről – lépésre:
- A friss spenót leveleket több vízről mossuk át, hogy a földes, homokos szennyeződések leázzanak róla.
- A fokhagymákat pucoljuk meg és nyomjuk össze.
- Egy nagyobb edényben az olajat hevítsük fel és tegyük rá az összezúzott fokhagymát.
- Pirítsuk kevergessük folyamatosan, figyelve arra, hogy ne égessük oda, mert megkeseredik!
- Majd adjuk hozzá több adagban a víztől lecsepegtetett spenót leveleket és addig forgassuk, kavargassuk őket, amíg össze nem esnek.
- Ezután fűszerezzük ízlés szerint a sóval, borssal, esetleg szerecsendióval.
- Engedjük fel annyi tejjel, hogy ellepje és főzzük puhára a leveleket.
- Ha már félig megpuhultak a levelek, akkor tépkedjük bele a zsemlét (vagy zsemléket) és még azzal főzzük puhára a leveleket.
- Majd vegyük le a tűzről, ha elkészült és hagyjuk kicsit kihűlni.
- Ezután botmixerrel alaposan turmixoljuk össze.
- Ha még rántást is készítünk hozzá, akkor a lisztet keverjük össze kevés tejjel csomómentesre, engedjük fel vele a főzeléket és rottyansunk rajta még egyet.
A rántás már a zsemle sűrítése miatt nem szükséges, hiszen a zsemlével is sűrűsödik. Még melegen tálaljuk. Kínálhatunk mellé főtt vagy tükörtojást, főtt vagy sült virslit, kolbász egyaránt. De önmagában is nagyon ízletes. Jó étvágyat hozzá!
https://hu.wikipedia.org/wiki/Spen%C3%B3t_(n%C3%B6v%C3%A9nyfaj)
Vissza a kategória cikkeihez