Tartalomjegyzék
A spenót vitamin tartalma és ásványi anyag tartalma is rendkívül magas, ezért fogyasztása nagyon egészséges. Ráadásul a kalória tartalma igazán alacsony, így diétás étrendek remek kiegészítője is lehet, sőt létezik spenót diéta is. Bár nem tartozik a legnépszerűbb zöldségek közé – főleg a gyerekek nem rajonganak étre – érdemes rendszeresen fogyasztani belőle, nemcsak a spenót szezonban. Hiszen remekül fagyasztható is, mely lehetőséget ad a téli eltevésre, ezáltal biztosítva, hogy akár egész évben fogyasztani tudjuk.
Érdemes kíméletesen párolni inkább, mint túl főzni, akkor remek kiegészítője lesz az egyéb egészséges zöldségeknek. Érdemes bátran fűszerezni, mivel az íze jellegtelen önmagában. A spenót fűszerezése által azonban számos ízletes, különleges ízhatású ételt készthetünk. Remek fűszere a fokhagyma, mely bárhogy készítsük is el a zöldséget – igazán jól harmonizál vele.
Spenót vitamin tartalma
Vitaminban rendkívül gazdag, hiszen megtalálható benne az A-, B2-, B6-, C-, E- és K-vitamin is. Valamint jelentős az élelmirost tartalma is. Ásványi anyagok közül megtalálható benne a folsav, mangán, magnézium, kálium, vas, réz, foszfor, és a cink egyaránt.Sőt még omega-3 zsírsavakban is gazdag.
A spenót az egyik legnagyobb ásványianyag tartalommal rendelkező növény. Éppen ezért nem javasolt túlzásba vinni a fogyasztását. Annál is inkább, mivel magas az oxalát és nitrát tartalma. Emiatt érdemes figyelni arra, hogy vesekő problémák – vesekövesség, hajlamosság kőképződésre – esetén csak kis mennyiségben fogyasszunk ebből az egészséges zöldségből.
Spenót hatása
A spenót jótékony hatása a szervezetre a többi zöldséghez hasonlóan nagyon kedvező. Ezért is érdemes többször fogyasztani belőle akár heti rendszereséggel is. A megfelelően feldolgozott spenót ugyanis a változatos, egészséges étrend részét képezi.
Gyógyászati javallatai:
- vérszegénység
- ásványianyag hiány
- lábadozás
- fáradság, fizikai vagy szellemi kimerültség
- az élet jelentős szakaszaiban, úgy, mint fejlődés, menopauza, időskor
Vashiány esetén elősegíthetjük a spenótban nagy mennyiségben jelen lévő vas nehezen végbemenő felszívódását, ha aszkorbinsav tartalmú étellel (pl. citrommal, kivivel) párosítjuk.
Spenót hatása – negatív
Magas oxálsav tartalma miatt kerüljék azok is a nagy mennyiségű fogyasztását, akik a vesebetegségeken túl, májbetegségben, ízületi betegségben, reumában, gyomor- vagy nyombélfekélyben szenvednek.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Spen%C3%B3t_(n%C3%B6v%C3%A9nyfaj)
Vissza a kategória cikkeihez